hambibar.hu

Hamburgerek

Minden hamburgerünk, saját pékségünkben, frissen sütött "buciból", illetve saját gyártású, 2 fajta, választható, grillapon sült, vagy panírozott húspogácsával készül (marhahús-sertéshús 50-50%, vagy csirkemell 100%).

Elengedhetetlen fontossággal bír számunkra vendégeink elégedettsége, ezért lehetőség van üzletünkben egyedi kérések teljesítésére is. Amennyiben az alap összetételtől eltérő formában kívánja valaki elfogyasztani ételeinket, a rendelés leadásakor kérjük jelezze kollégáinknak ilyen jellegű igényét, és mindent el fogunk követni, hogy mindenki a saját izlése szerint fogyaszthassa el ételét!  

Hamburgereink:

Gourmet burger


Egy igazi ínyencség, a karakteres ízek kedvelőinek! A gourmet burgerünk buciját formában sütjük, ez által megváltozik a külalakja, és a tökmagvas szórásnak köszönheteően az íze is kap egy egyedi jelleget. Mint a képen is látható, 20 dkg színtiszta marhahússal készítjük, amit természetesen saját húsműhelyünkben, kizárólag bikahús felhasználásával gyártunk. A 10 dkg cheddar sajtot, a bacon szeleteket, és a hagymát platnin grillezzük, úgy kerül a burgerbe. A szósz ami az ízvilágot adja, egy teljesen saját fejleszésű termék, ami leginkább a jól ismert barbecue-hoz hasonlít, ezért nevezzük így. Elmaradhatatlan része egy jó hamburgernek a friss zöldség, ami jelen esetben, jégsalátából, paradicsomból, és zölduborkából áll. A burger összetartását hivatott szolgálni a pálcika amivel csomagolás után összetűzzük, majd a doboz kinyitása után a pálcikát célszerű visszaszúrni a hambiba a könnyebb fogyaszthatóság érdekében.Jó étvágyat kívánunk hozzá!

 

Ára: 2190 Ft

 

Menüben:             Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                              3290 Ft

                              0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel:     3490 Ft

 

Grillezett csirkemellburger


Ételkínálatunkat egy teljesen új fajta könnyű, de mégis laktató szendvics bevezetésével tettük színesebbé. Zsemléjét kenyértésztából formában sütjük, amit szezám, és lenmag szórással gazdagítunk. Friss jégsaláta, paradicsom, zöld uborka alapra helyezzük, két szelet cheddar sajt közé, a grillplatnin sütött minimum 12 dkg-os fokhagymás pácban érlelt csirkemell szeletet, amit sajátos ízvilágú, saját készítésű egyedi tzaziki szósszal teszünk teljes értékű táplálékká. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Ára: 1890 Ft

 Menüben:             Burger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                                            2880 Ft

                               0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel:            3080 Ft

Sima hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsára, édes-savanyú ízesítésű uborkaszeletek, friss zöld uborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, mustáros mártás, és ketchup hozzáadásával készül el a sima hamburgerünk.

Ára: 990 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                            2100 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel:   2300 Ft

Zóna sima hamburger

Ára: 780 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1590 Ft

                0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel:  1790 Ft

 

Sajtburger

 Pirítással melegített sima hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsára egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd édes-savanyú ízesítésű uborkaszeletek, lilahagyma, mustáros mártás, és ketchup hozzáadásával készül el a sajtburgerünk.

Ára: 990 Ft

 

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő: 2100 Ft

 

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2300 Ft

Zóna sajtburger 

Ára: 780 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                   1590 Ft

                0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1790 Ft

 

 

Sajtburger Extra

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá, és fölé is egy- egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd édes-savanyú ízesítésű uborkaszeletek, lilahagyma, friss zöld uborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, mustáros mártás, és ketchup hozzáadásával készül el a sajtburger extra hamburgerünk.

Ára: 1290 Ft

 

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                             2290 Ft

 

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel:  2490 Ft

Zóna sajtburger extra


Ára: 940 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                     940 Ft

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1750 Ft

 


 

 Fitnessburger

Pirítással melegített sima hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os csirkehúsból készített húspogácsa alá, és fölé is egy-egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd egyedi ízesítésű, saját készítésű fitness saláta, friss jégsaláta, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a fitnessburgerünk.

Ára: 1390 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2380 Ft

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2580 Ft

Zóna fitnessburger


Ára: 990 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1780 Ft

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1980 Ft

 

Csibemájas hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd édes-savanyú ízesítésű uborkaszeletek, dinsztelt csibemáj, friss jégsaláta, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a csibemájas hamburgerünk.

Ára: 1390 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő: 2380 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2580 Ft

Zóna csibemájas hamburger


Ára: 990 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1880 Ft

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2080 Ft

 

Gombás hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, dinsztelt friss csiperke gomba, friss jégsaláta, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a gombás hamburgerünk.

Ára: 1390 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő: 2380 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2190 Ft

Zóna gombás hamburger


Ára: 990 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1780 Ft

                0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1980 Ft

 

Reformburger

Pirítással melegített, 50% teljes kiörlésű tönkölybúzából, és 50% BL55-ös lisztből, ötmagvas szórással sütött, 11 dkg-os 100%-os csirkehúsból készített húspogácsa alá, és fölé is egy-egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd friss zölduborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, ketchup, mustáros mártás, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a reformburgerünk.

Ára: 1390 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2380 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2580 Ft

 

Fishburger

Gőzöléssel melegített sima hamburgerbuciba, 11 dkg-os saját készítésű, pálmaolajban sütött panírozott hekkfilé alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, friss citromlével savanyított, saját recept alapján készített pasztával borítjuk be a halpogácsát, majd tartármártás hozzáadásával készül el a fishburgerünk.

Ára: 1490 Ft 

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2490 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2690 Ft

Zóna fishburger

Ára: 1100 Ft

Menüben:Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1900 Ft

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2100 Ft

 

Chickenburger

Pirítással melegített szezámos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os csirkehúsból készített, pálmaolajban sütött panírozott húspogácsa alá, egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd egyedi ízesítésű, saját készítésű fitness saláta, friss jégsaláta, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a chickenburgerünk.

Ára: 1490 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2490 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2690 Ft

Zóna chickenburger

Ára: 1100 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1900 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2100 Ft

 

Magyaros hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, édes fehérhúsú, édes kápia, csípős zöldpaprika, friss paradicsom, lilahagyma, kolbászkarikák, és bacon kockák felhasználásával készített, sütőplatnin grillezett "magyaros alap" .-ra, friss jégsaláta, ketchup, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a magyaros hamburgerünk.

Ára: 1490 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2490 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2690 Ft

Zóna magyaros hamburger

Ára: 1040 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1890 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2090 Ft

 

Baconburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk,  majd sütőplatnin grillezett bacon kockák, frissen sütött lyoni hagyma,  friss jégsaláta, friss zölduborka, friss paradicsom, ketchup, mustáros mártás, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a baconos hamburgerünk.

 Ára: 1490 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2490 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2690 Ft

Zóna baconburger

Ára: 1040 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1890 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2090 Ft

 

Ananászos hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd sütőplatnin karamelizált ananászkarika, friss jégsaláta, és ketchup hozzáadásával készül el az ananászos hamburgerünk.

Ára:1390 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2370 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2570 Ft

Zóna ananászos hamburger

Ára: 990 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1690 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1890 Ft

 

Franciás hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd saját hidegkonyhánkon frissen készített franciasaláta, friss jégsaláta, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a franciás hamburgerünk.

Ára:1190 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2280 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2480 Ft

Zóna franciás hamburger

Ára: 890 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1690 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1890 Ft

 

Camembert burger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsára, sütőplatnin grillezett camembert sajtot olvasztunk, majd édes-savanyú ízesítésű ubarkaszeletek, friss zölduborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, ketchup, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a camembertes hamburgerünk.

Ára: 1380 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2380 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2580 Ft

 

Kagylós hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd sütőplatnin grillezett tengeri kagyló,, édes-savanyú ízesítésű ubarkaszeletek, friss zölduborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, ketchup, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a kagylós hamburgerünk.

Ára: 1560 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2380 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2580 Ft

Zóna kagylós hamburger

Ára: 1150 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1980 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2180 Ft

 

Vegetáriánus hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, pálmaolajban frissen sütött burgonypogácsa alá, egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd grillplatnin készített tükörtojás, friss zölduborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, és saját készítésű tartármártás hozzáadásával készül el a vegetáriánus hamburgerünk.

Ára: 1260 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2190 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2390 Ft

Zóna vegetáriánus hamburger

Ára: 890 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1690 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1890 Ft

 

Bigburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, friss jégsaláta, friss zölduborka, friss paradicsom ágyra, 20 dkg-os 100%-os marhahúsból készített húspogácsára, egy szelet 8 dkg-os, sütőplatnin grillezett minőségi eidami sajtot olvasztunk, majd frissen sütött lyoni hagyma, ketchup, és mustáros mártás hozzáadásával készül el a bigburgerünk.

Ára: 1860 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2820 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 3020 Ft

 

Retróburger

A régi idők emlékét idéző "barna tetejű" hamburgerbuciba, friss jégsaláta, friss zölduborka, friss paradicsom ágyra, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsára, saját készítésű svéd uborkapasztát, hagyományos mustárt, lilahagyma karikákat teszünk, majd minőségi reszelt eidami sajt, és  ketchup hozzáadásával készül el a retróburgerünk.

Ára: 1390 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő: 2350 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2550 Ft

 

Emeletes hamburger

Pirítással melegített, 3 részre szeletelt szezámmagos hamburgerbuciba, emeletenként 1-1 db 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsa alá,  egy- egy szelet minőségi lapsajtot olvasztunk, majd egy sütőplatnin grillezett minőségi sonkaszelet, édes-savanyú ízesítésű uborkaszeletek, friss zöld uborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, mustáros mártás, és ketchup hozzáadásával készül el az emeletes hamburgerünk.

Ára: 1860 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő: 2820 Ft

                 0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 3020 Ft

 

Szardíniás hamburger

Pirítással melegített szezámmagos hamburgerbuciba, 11 dkg-os 100%-os marha-sertéshúsból készített húspogácsára, sütőplatnin grillezett szardínia szeleteket teszünk, majd édes-savanyú ízesítésű uborkaszeletek, friss zöld uborka, friss paradicsom, friss jégsaláta, mustáros mártás, és ketchup hozzáadásával készül el a szardíniás hamburgerünk.

Ára: 1540 Ft

Menüben: Hamburger+sültburgonya+0,33 l üdítő:                          2370 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 2570 Ft

Zóna szardíniás hamburger

Ára: 1050 Ft

Menüben: Zónaburger+kis sültburgonya+0,33 l üdítő:                    1690 Ft

                  0,5 l saját készítésű limonádéval, vagy 0,3 l shake-kel: 1890 Ft

 

Allergén összetevők listája megtekinthető itt!