hambibar.hu

 

 

 

Bemutatkozás

Üzletünk jelenlegi arculatát, 30-éves munka eredményeként érte el.

A Hamburger Bár "elődjét", 1984-ben nyitottuk mindössze 8 m2-n! Egy tégla kerítés mögé építettünk, egy 2,5m x 3 m-es kis épületet, majd a kerítésbe egy ablakot vágva szolgáltuk ki a vásárlókat.

Ezt követően fokozatosan építettük - bővítettük üzletünket, szélesítettük választékunkat, változtattuk receptúráinkat, mindaddíg, amíg el nem értük a mai üzletünk formáját, ízvilágát, ami összességében a gyulai "HAMBURGER BÁR"-at manapság jellemzi.

Üzletpolitika

Az üzlet vezetősége a millió apró részlet mellett, a legfontosabb dolgának azt tartja, hogy az étterembe betérő vendégek, egészségesen, változatosan tudjanak étkezni, és a rendelt ételek, udvarias, előzékeny, szorgalmas dolgozóiknak köszönhetően, a lehető leghamarabb, kiszolgálásra kerüljenek.

Elengedhetetlen fontossággal bír számunkra vendégeink elégedettsége, ezért lehetőség van üzletünkben egyedi kérések teljesítésére is. Amennyiben az alap összetételtől eltérő formában kívánja valaki elfogyasztani ételeinket, a rendelés leadásakor kérjük jelezze kollégáinknak ilyen jellegű igényét, és mindent el fogunk követni, hogy mindenki a saját ízlése szerint fogyaszthassa el ételét!

Vannak olyan üzletláncok a gyorséttermi vendéglátásban melyeket a média egészségkárosítónak tüntet fel. Sok esetben nem alaptalanok a vádak, viszont semmiképp sem szabad általánosítani! Üzletünk vezetése garanciát vállal rá, hogy az általunk készített élelmiszerek teljes tápértékkel bíró, adalékanyagoktól mentes valódi táplálékok! A pékipari termékeink valódi lisztből, mesterséges térfogatnövelők, és egyéb adalékanyagok nélkül, saját pékségünkben, mindig frissen készülnek! A húskészítmények valódi friss hazai húsból, csak fűszerek hozzáadásával, szintén adalékanyagok nélkül saját húsműhelyünkből mindig napra készen kerülnek a termékeinkbe! Különösen nagy figyelmet szentelünk a minőségi alapanyagok használatára!

Egy dolgot viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni! A gyorsétterem nem azt jelenti, hogy az ételeket gyorsan kell elfogyasztani! Ebben az esetben valóban egészségtelenné válhat minden étel, bárhol, és bármit is fogyasszon az ember!

Tehát egészségünk érdekében fordítsunk figyelmet arra, hogy mit eszünk (milyen alapanyagokból készülnek az ételek), és hogyan eszünk !

Ebben kíván a gyulai Hamburger Bár alternatívát kínálni mindazoknak, akiknek fontos az egészség, kellemes közérzet, illetve ismerik a mondást: amit eszünk, azzá leszünk !

 Az előbbi mondat figyelembevételével, FELELŐSSÉGEM TELJES TUDATÁBAN, bátran ajánlom termékeinket minden korosztálynak :

 

Juhász Attila tulajdonos

Reklamáció

Mint a világon mindenhol, úgy nálunk is előfordul, hogy tévedünk, ami miatt ezúton is elnézést kérünk mindenkitől! Mivel üzletünkben teret engedünk az egyéni kívánságoknak is, ezért a hiba lehetősége még nagyobb arányban fenn állhat. Tisztelettel kérünk minden kedves vásárlónkat, hogy a rendelése kézhez vételekor győződjön meg róla, hogy valóban azt kapta-e amit rendelt, és ha eltérés mutatkozik, azt kollégáink azonnal javítani fogják. Így Önöket sem éri kellemetlen meglepetés, és mi is nyugodtak leszünk, hogy jól végeztük a dolgunkat. Amennyiben mégis lemarad valami, vagy nem a kért módon sikerült elkészítenünk a rendelt ételt és már távoztak üzletünkből, abban az esetben ha van lehetőségük visszajönni, kérjük Önöket tegyék meg! Ha nincs rá mód hogy visszafáradjanak, kérjük Önöket  hívják a 06 66 463 462-es telefonszámot, és megbeszéljük miként tudjuk javítani hibánkat. Úgy gondoljuk, hogy a különböző közösségi felületeken való pocskondiázás leginkább csak a kellemetlenkedőt minősíti, de megoldáshoz nem vezet! Mi is emberek vagyunk, akik néha tévednek, és mint ilyenek képesek vagyunk arra is, hogy korrigáljuk tévedésünket!

 

Fizetési módok üzletünkben

- Készpénz
- Bankkártya
-Széchenyi Pihenőkártya, (Otp, K&H, és MKB)
- Erzsébet kártya